2014. január 23., csütörtök

A méhecske dereka

 Lánykám első farsangi báljára készülünk, méhecske lesz.
Szatén szalagokból, némi maradék fonálból, a kiselejtezett pizsama kabát virág gombjaiból és pár centiméter vékony gumiszalagból készült.
Először is fogtam a 3 méretre vágott szalagot (derékbőség, plusz 5-5cm a sárgából. Végeiket teamécses lángja fölött óvatosan megolvasztottam, épp csak annyira, hogy ne éljen feslett életet.
Aztán sárga cérnával, nagy öltéssel összevarrtam a szalagokat. A két sárga szalag maradék végét visszahajtottam a képeken látható (amúgy nem szép varrással, de úgysem látja senki) módon. Ráerősítettem a gumiszalagokat, ez lesz a gomb luk.
 Felvarrtam a kis virág gombokat a gomblukkal harmonizáló állásban.
Elkészítettem a virágokat. Először két 10cm-es átmérőjű kört vágtam ki organzából és a már fenn említett olvasztós technikával a széleit megégettem. Aztán elkészítettem a fonalvirágot az ITT található ötlet alapján. Eztán egy kis virág gomb segítségével összevarrtam, illetve felvarrtam a virágot az övre.
A következő bejegyzésben a méhecske többi darabkája kerül bemutatásra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése